Mindent a motorolajról III.

 

 

Az autójával törődni kívánó, így az olajszintet is nyilván rendszeresen ellenőrző autós sok esetben hiába nyitja ki járgánya kézikönyvét az után kutatva, hogy olajcserekor vagy utántöltéskor mely lenne a legmegfelelőbb kenőanyag, ugyanis legtöbb esetben többféle olajat is talál ott.

Megpróbálunk segíteni a választásban.

 

Vegyünk például egy 2005-ös Chevrolet Sparkot, melynek kézikönyve egyértelműen felszólít: "Mindig legalább API-SL (ILSAC GF-III) minőségű vagy magasabb besorolású olajat használjon". Ezen kívül pedig megjegyzi: "Az olaj viszkozitását a külső hőmérséklet szerint kell megválasztani. Rövid hőmérséklet-ingadozás miatt nem szükséges viszkozitást váltani". Továbbá egy hőmérő alapján -30 és +30 Celsius fok közé SAE 5W-30, -20 és +30 közé SAE 10W-30, -15 és +40 Celsius közé pedig SAE 15W-40 olajat javasol.

Ez alapján tehát még közel sem tudja a mezei autós, hogy milyen olajat vegyen autójába, a hazai hőmérsékleti viszonyok alapján talán a 15W-40-es tűnne a legésszerűbbnek a könyv alapján, pedig messze nem az a helyes.

 

A legfontosabb a teljesítményszintre, azaz az olaj minőségére való figyelés, ezt az American Petroleum Institute (API) laboratóriumi és fékpados vizsgálatai alapján kapják meg a motorolajok. A legfrissebb, API-SN jelölést 2010 októberében vezették be, ez a minősítés már kifejezetten turbós, részecskeszűrős, illetve E85-üzemanyaggal is hajtható motorokhoz is megfelel. A ma érvényben lévő minősítések közül az SM 2004. november 30-án született, s ez utóbbi a korábbiaknál jobb oxidáció ellenállást, fokozott lerakódás elleni és kopásvédelmet, valamint megbízhatóbb alacsony hőmérsékleti teljesítményt követel meg az olaj teljes élettartama során. A mai motorolajokból egyébként még SL (főként a 2004 előtt gyártott autókhoz), illetve SJ (a 2001 előtti motorokhoz) szabványúak választhatók, a korábbiak már mind kifutottak. Alaptörvény egyébként, hogy az újabb szabványok mind tudják a régebbieket, a frissebb szabványokkal tehát biztosan nem ártunk a motornak. Visszakanyarodva az alapkérdéshez, a gépkönyv szerint egyértelmű, API-SL vagy modernebb olaj kell az autóba, ez alá menni nem szabad.

Ott van azonban a SAE jelölés, ami nem más, mint a viszkozitási osztályzás, s az olajválasztásnak voltaképp ez a legsarkalatosabb pontja, hiszen minőségből rendszerint úgyis zömében olyanokat árulnak, ami a legtöbb motorhoz megfelel, ám az nagyon nem mindegy, hogy a különböző hőmérsékleteken milyen folyási tulajdonságokat mutat egy olaj, és ezt adja meg a viszkozitás. Valaha voltak egyfokozatú motorolajok (amikor még valóban beszélhettünk téli, illetve nyári olajról és valóban volt értelme ősszel, tavasszal váltani), ezek jelölésében csak egy szám (pl. SAE 40) szerepelt (téli esetén a winter, azaz tél szóra utaló W-betűvel, pl: SAE 5W). A mai motorolajok azonban többfokozatúak, nem szükséges őket évszaktól függően cserélni, hiszen egyszerre tudják a téli, illetve a nyári hőmérsékletekre előírt tulajdonságokat teljesíteni. Elnevezésükben az első, W melletti szám a hidegindítási képességekre, míg a második a hőtűrésre utal.

 

Keverhetők-e egymással az olajok?

 

Ha van választási lehetőség, akkor érdemes kerülni a különféle motorolajok keverését. Azonban amennyiben szükséges, viszkozitás, gyártmány, illetve minőségi kritériumoktól függetlenül vegyíthetők egymással az olajok. Az persze a keverés után már meghatározhatatlan lesz, hogy pontosan milyen képességekkel rendelkezik az elegy. Alaptörvény, hogy a gyártó által előírt minőségi minimumot kötelező csupán betartani.

Minél kisebb a téli szám, annál jobban bírja a hideget a motorolaj, minél nagyobb a második, annál jobban bírja a meleget. Azonban nem csak a hidegindításra kell gondolni, hiszen minél fagytűrőbb egy olaj, indulás után annál hamarabb éri el teljes kenőképességét, ezért aztán városban, rövid távokon használt autókba, de amúgy csaknem mindegyikbe érdemes sokkal fagytűrőbb olajat önteni, mint amilyet a hőmérséklet diktálna. Mivel itthon nem ritka a nyáron 30 Celsius fok feletti hőmérséklet, érdemes tág viszkozitású (például 5W-40) olajakat használni. Ilyet persze ásványolajokból alig kínálnak a gyártók, minél szélesebb viszkozitású egy olaj, annál esélyesebb, hogy ásványolaj helyett félszintetikus vagy fullszintetikus fajtáról beszélhetünk. Utóbbiak előnye a szélesebb hőtűrésen túl az is, hogy rendszerint fokozottabban képesek a motorok tisztán tartására. Valaha általános félelem volt, hogy ezen olajok esetleg olyan agresszív oldószereket tartalmaznak amelyek a régi motorokban akár a tömítések, dugattyúgyűrűk lebontását is megkezdhetik, ám a mai kenőanyagoknál ettől már nem kell félni, a modern, szintetikus motorolajok gyakorlatilag bármely régebbi autóba is nyugodt szívvel beletölthetők. Kopott motornál előfordulhat, hogy a túlzottan híg olajat a jelentősebb kopás miatt jobban fogja fogyasztani, ilyenkor érdemes lehet viszkozitásban feljebb lépni, ám a hőmérsékleti kritériumokat ilyenkor is szem előtt kell tartani, azaz túl sűrű olajat nem szabad a motorba tölteni.

 

Jól látható, hogy a gépkönyvek jelzéseit olajválasztás szempontjából fenntartásokkal kell kezelni, a hozott példa esetén például a szerepeltetett viszkozitások között nem szerepelt a hazai viszonyokhoz és egy új, vagy keveset futott motorhoz leginkább passzoló 5W-40-es. Azt pedig aligha kell magyarázni, hogy jobb kenéssel az üzemanyagfogyasztás apasztása mellett a motor élettartamának növelésével sok-sok fölös költségtől lehet mentesülni.

 

 

 

 

 

 

 

Forrás: autonavigátor

Iratkozz fel hírlevelünkre

Szeretnél tudni legfrissebb híreinkről, aktuális ajánlatainkról? Nincs más dolgod, add meg neved és e-mail címed, és mi hírlevélben tájékoztatunk!